Ezennel visszatértem, kedves olvasó-seregem! (Tehát mindaz a két ember, aki néha elolvassa az irományaimat.)
Elég sokáig nem írtam, és ennek számos oka van:
1. Egyrészt kicsit hervasztó, hogy nem olvas soha senki.
2. Másrészt az én okos Z.-m (Szevasz!) nekiállt, és jól televírusirtózta a számítógépet. Mivel azt képzeli, ért hozzá, tevékenykedésének köszönhetően hetekig akadályoztatott voltam a netre való feljutásban. ( Kicsit konkrétabban tönkrevert mindent.)
3. Harmadrészt nem értem rá, mert beindítottam a fantasztikus vállalkozásomat. Kiszámoltam, hogy ha minden jól megy, azaz a bevételeim az eddigiekhez hasonlóan alakulnak, akkor röpke 136,72 év, és máris beköltözhetünk az általam annyira óhajtott családiházba. Sőt, további terveim is vannak:
- az eladások megkétszerezése >> 136,72/2=68,36 év
- Z. bevonása a házvételbe (igazán kifizetheti a másik felét) >> 68,36/2=34,18 év.
És máris mennyivel reálisabb az egész! Addigra pont 68 éves leszek, tehát már csak alig tíz év a nyugdíjig (gondolom, akkoriban már 80 év körül lesz a nyugdíjkorhatár), amikor majd kertészkedni is lesz időm.
AZ ÉLET SZÉP!!!!