Írok még egy utolsót, mielőtt felszállunk a mallorcai gépre. Már
néhány napja nem alszom, mert nagyon szeretek repülni. Mindent tudok a turbulenciáról, pl. ha a gép ilyenbe kerül, és több száz métert zuhan, akkor az csak úgy tűnik, hogy zuhan, valójában ez egy teljesen természetes dolog, és jobb, ha befogod, és nyugodtan várod, amíg eldől, hogy papírforma szerint kiskanállal kaparnak össze, vagy főszereplő leszel a Lostban, és mélyen hallgatsz arról életed hátralévő részében, hogy amit a gyermekeid túlélése érdekében fogyasztottatok, az nem egy nagyon nagy madár volt... Ó, de szárnyal a fantáziám.
De én még a vidámparkban sem ülök fel soha semmire, ami fél méternél nagyobb magasságokba repít!!! Ráadásul ez a hülye gép hajnali ötkor indul, azaz fél négyre kint kell lennünk a reptéren, tehát kettőkor (hajnali 2 órakor) fel kell keltenem egy alig ötévest és egy több mint nyolc hónapost, meg magamat is.
Szóval nehéz napok várnak rám, lehet sajnálni.
