Mostanában rákaptunk arra, hogy a mama meglátogatását összekötjük egy szlovákiai kirándulással is. Így mindenki jól jár, mivel a kicsiket a mamára bízzuk, tehát ő egész nap unokázhat, az unokák bámulhatják a rajzfilmeket, mi pedig kirándulhatunk anélkül, hogy folyton azt a nem szűnő mantrát kelljen hallgatni, hogy „De Anyaaaaa, mikor érünk már haza?”
Úticélunk a Szlovák Paradicsom, ami Szlovákia egyik legszebb nemzeti parkja, és az Alacsony-Tátra mellett helyezkedik el. Mivel teli van gyönyörű, de a Rám-szakadékon edződött magyar turista szemével nézve kissé vérfagyasztó helyekkel, így csak erős idegzetűeknek ajánlom (tehát nekem még véletlenül sem, én is csak úgy kerültem oda a tériszonyommal kézen fogva, hogy nem sejtettem előre, mi vár rám).
Az első túra
Útvonal: Csingó - Tamásfalvi-kilátó – Hernád-áttörés – Kolostor-szakadék – Vörös Kolostor – Fehér-patak – Csingó
Ózd környékéről indulva kocsival a nemzeti park kb. két és fél óra, így megállapodtunk egy nyolc órás indulásban.
Ehhez képest fél kilencre már indulásra készen is álltunk, ezután azt hiszem, háromnegyed kilenc körül közölték útitársaink (egy baráti pár), hogy így hideg lesz, ugorjunk még haza egy-két pulcsiért. Végül is majdnem dél lett, mire a csingói parkolóból elindultunk „rövid” kis túránkra, ami így inkább hasonlított egy végeláthatatlan erőltetett menetre, mint egy nyugis kirándulásra, de még így is nagyon élveztük. Egy rövid, mindössze félórás megbeszélés (hová is menjünk?) után már tényleg elindultunk a sárga jelzésen a Tamásfalvi-kilátóhoz, ami egy igen magas sziklafal, (667m), gyönyörű kilátással a Magas-Tátrára, és mivel korlát nincs, így vérmérsékletünknek megfelelő távolságra közelíthetjük meg a szakadékot.
Ezután következett a Hernád-áttörés, ami a Hernádnak egy olyan szakasza, ahol a folyó egy szűk, sziklafalak közötti mederben folyik. A turistaút itt általában a folyó mellett fut, de ha ez nem lehetséges, akkor a falon megy tovább. Na, nem kell sziklát mászni sehol, mivel az ilyen gyenge idegzetű kirándulókat, mint én is, mindenütt létrák, sziklatálcák és doronglétra-hidak segítik.
Az én rémálmom a sziklatálca elnevezésű alkotmány lett, ami leginkább olyasmi, mint egy fém lábtörlő rács, tehát teljesen átlátszik, belefúrják a sziklafalba, a kezed ügyébe még egy láncot is tesznek, aztán mehetsz… Akkor nem is vészes, ha csak 4-5 m magasan van, de volt egy rész, ahol ezek a tálcák irtó magasan vezettek, ráadásul a közepe felé egy-két tálcán behomorítva kellett átkelni, mert a sziklafal kijjebb lógott, mint alul a tálca. Lent pedig a patak zubogott…
 |  |
Nem tudom, érthető-e, mindenesetre mikor a tákolmány még meg is mozdult a lábam alatt, (némelyik már kicsit rozsdás), akkor én azt mondtam, hogy köszi, és visszaszaladtam a legelejére, aztán se le, se fel. Hosszas rimánkodás, és egy nyugdíjas csoport átkelésének megtekintése után aztán mégis vettem az akadályt. (Visszafelé már nem tudtam volna indulni, lefelé járva ezek az utak még „izgalmasabbak”. 
A legtöbb helyen meg is van tiltva a visszaút.)
A Hernádot végül egy jó magas függőhídon átkelve hagytuk el. (Ez is nagyon jó volt, még sosem keltem át ilyen hosszú függőhídon.)
Itt válaszút elé kerültünk, és mivel én már az említett nagyjelenet után eldöntöttem, hogy megkeresem a legsimább és legegyszerűbb utat hazafelé, ezért két részre vált a csapat, és a Kolostorhoz két külön úton másztunk fel.
A fiúk a Kolostor-szakadékon való átkelést választották (zöld jelzés), mi lányok pedig a sárgán simán hegyet másztunk. Ez a szakasz fárasztó volt ugyan, de ha egy kígyó eltiprásától eltekintünk, akkor legalább eseménytelen.
Kb. egyszerre értünk fel a Kolostorhoz, onnan pedig igen gyorsan el kellett jutnunk a kocsihoz, mert már fél hat körül járt az idő. Menet közben még alulról is megtekinthettük a Tamásfalvi sziklafalat, és a Fehér-patak is csuda szép volt, egyszer még remélem, végigjárjuk.
