Jaj, úgy hiányoznak a kicsinyeim. Egész héten négyen ficánkoltak körülöttem:
Kata és Lencsi – hatévesek, a barbizás két abszolút szaktekintélye.
Barna – hároméves, remekül használható kutyaként, ill. háttérmunkásként a barbizásban.
Szabi – másfél éves, szintén elég jó kutya, lehet felette anyáskodni is, viszont a barbizásban használhatatlan. Tehát ilyenkor (azaz a nap 90%-ában) célszerű előle az emeletes ágyra menekülni.
Fent említettek közül kettő saját gyártmány, kettőt pedig csak kölcsön kértem. De most ebből a sokadalomból hármat elvittek a mamához, csak a legkisebb maradt itthon. Tehát így, hogy nem kell utánuk négyszer-ötször teljes renoválást végezni a lakáson, akad egy kis időm, amit a hiányolásukkal tölthetek.
Íme, egy kis ízelítő eseménydús mindennapjainkból:
Nagy az ordítás az asztal körül, mire odaérek, Lencsi épp Barna fejét üti. Megkérem a lányom, h. talán függessze fel ezt a tevékenységét, és közben mondja el, miért teszi. Mint kiderült, teljesen jogosan kapott szegény a fejére:
- A Barni szexualizált minket!
- Igen, és azt mégis hogy csinálta?
- Idejött, és meghúzta a pólómat, és aztán a Katára is ráütött!
