A második túrát már jóval rutinosabban, fél nyolcas indulással kezdtük, előző nap pedig kiválasztottam egy útvonalat („kifejezetten könnyű túra, mely alkalmas tériszonyosok szakadékhoz szoktatására”), amihez úgy döntöttem, foggal-körömmel ragaszkodni fogok. Aztán a kocsiban meggyőztek, hogy mégsem. De az élet őket igazolta, úgy látszik, a tériszonyosok szakadékhoz szoktatására az is nagyon alkalmas, ha 10-20 m-es rozsdás vaslétrákat mászatnak velük, én legalábbis már egész jól elvoltam ezen a kiránduláson, és csak az első létra megmászása után vágtam a férjem fejéhez mindenféle csúnya dolgot, persze csak szóban.
Podlesokból, egy hatalmas parkolóból indultunk, és egy kicsit meglepett minket a fél Tesco-parkolónyi autó. A természet-védelmi terület bejáratánál pedig fizetni is kellett a belépésért, ez legutóbb még nem volt, valószínűleg mostanra indult be a kirándulószezon.
A kék jelzésen, a Hernád völgyében indultunk el, tehát a múltkorival ellentétesen, és így összességében bejártuk az egész Hernád-áttörést. Ez a szakasz is gyönyörű és izgalmas, sziklatálcákkal, doronglétra-hidakkal meg ilyenekkel, és itt már vagy nem volt olyan észvesztően nehéz rész, vagy csak megszoktam. Kicsit zavaró volt a sok ember, de később a kevésbé frekventált, de legalább ilyen szép helyeken már alig voltak. De azért azt tanácsolom, aki teheti, inkább hét közben menjen. Azt mondják, nyári hétvégéken a Hernád mentén elég nagy a tolongás.
 |  |
Ezután elérkeztünk a már ismert hatalmas függőhídig és útelágazásig, ahol most én is a Kolostor-szakadék nevű útvonalat választottam, mivel a férfiak eskü alatt vallották, hogy semmivel sem nehezebb, mint a Rám-szakadék (úgy látszik, ez lett a mindenkori viszonyítási alapunk). Bár a barátunk a férjemmel ellentétben mintha kevésbé lett volna meggyőző... Aztán mégis elhittem, végigjártam, és tényleg csak egyszer kiabáltam, a már említett első létra után. Ez a szakasz egyébként egyirányú, elvileg csak felfelé lehet menni, mert nehéz kitérni a keskeny utakon.
 |  |
 |  |
A Kolostornál van egy étteremszerűség szép terasszal és kilátással, ott érdemes enni egy gőzgombócot, eddig ezt a kaját csak az osztrákoknál láttam, szerintem nagyon jó.
Ezután rátértünk a Kiszel folyó felé vezető útra. Ezt a szakaszt jóval kevesebben járják, mint a Hernádot, pedig ha lehet, még szebb, és kevésbé ijesztő. A terület a hetvenes években leégett és azóta le van zárva, viszont az Óriás Vízesést felülről meg lehet nézni. Az oda vezető kis patak volt a legszebb rész, amit a Szlovák Paradicsomban eddig bejártam.
 | |
 |  |
Hazafelé a gyengébb nem képviselői ismét gyengébbnek bizonyultak. Az előző túrához hasonlóan lerobbant mindkettőnk térde, de most „tapasztalt” túrázóként hoztunk sportkrémet is. A végére teljesen rákkattantunk a krémre, és félóránként élvezkedve kentük magunkat. Nálam csak kicsit nehezített be az, hogy így állandóan bugyira kellett vetkőznöm, mert nagyon előrelátóan harisnyával is felszereltem magam. De legalább nem fájt a térdem.
Szóval szuper volt. Azért a Sucha Bela nevű rettenetnek még nem mernék nekivágni, a leírások alapján sok lenne nekem, pláne, hogyha ide bementél, visszafordulni sem lehet. De a fent leírt túrákat ajánlom minden tériszonnyal küzdő és főleg az attól mentes kirándulónak!
